A marketing fejlődése

A marketing fejlődése négy szakaszra bontható; ezek a gazdasági fejlődés különböző fázisait jelzik. Mindegyik szakaszra más és más gondolkodásmód jellemző. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a különböző fejlettségű országokban (és iparágakban) nem egyszerre indult meg a fejlődés. Gyakran előfordul, hogy különböző szemléletmódú vállalkozások léteznek egymás mellett egy adott ágazaton belül, sőt ezek együttműködésére is akad példa.

Termelésorientált korszak

A fejlődés első szakaszát általában „pre marketingnek” nevezik. A korszak jellemzője, hogy a piaci kereslet meghaladja a kínálatot, mégpedig elsősorban a kereskedelem gyorsütemű fejlődése, a felgyorsuló urbanizációs folyamat és a fogyasztók diszkrecionális jövedelem-hányadának növekedése következtében. Ez a korszak tehát tulajdon-képpen még nem is az igazi marketing fejlődési szakasza, de minden-képpen megelőzi annak kibontakozását.

A növekvő kereslet kielégítése érdekében a vállalkozások a termelés növelését tekintik fő feladatuknak. Erre az időszakra a termelési szemlélet jellemző; a marketinget (mint elosztást) teljes mértékben ennek rendelik alá.

Értékesítésorientált korszak

A technikai fejlődés és az újonnan létrejött vállalkozások nagy száma árubőséget teremt a piacon. A bővülő termelés által előállított termékmennyiség meghaladja a piac felvevőképességét; így az értékesítés kap prioritást.

Az értékesítésorientált vállalkozások filozófiája szerint a fogyasztó keveset vásárol a cég termékeiből, ezért a fogyasztók befolyásolása az elsőszámú cél. A vállalkozások azt akarják eladni, amit megtermeltek.

A korszak fő jellemzői: az agresszív értékesítési módszerek, az emelkedő reklámkiadások és a rendkívül erős konkurenciaharc.

Fogyasztóorientált korszak

Az élesedő verseny és a hatalmas választék új koncepció kidolgozására kényszeríti a vállalkozásokat. Az új korszak szlogenje: „őfelsége a vevő...”.

A rövid jelszó jól jellemzi a megváltozott feladatokat. A vállalkozások felismerik, hogy nem lehet mindenki számára egyformán megfelelő termékeket gyártani, mert az igények differenciálódtak. Ezért a fogyasztókat – bizonyos ismérvek alapján – homogén csoportokba sorolják és e csoportok igényeit mérik fel.

Az egyoldalú, erőszakos értékesítési módszerek helyett a célpiacok körülhatárolásában, és a kiválasztott célcsoportok igényeinek kielégítésében jelölik meg a szervezeti célokat. Be kell látniuk, hogy a vállalkozások és vevőik között kétirányú kapcsolat áll fenn.

A marketing feladata a fogyasztói szükségletek és igények feltárása, az ezt kielégítő termékek és szolgáltatások kifejlesztése, előállítása és eljuttatása a vevőkhöz. A piaci siker érdekében mindezt persze a versenytársaknál gyorsabban és hatékonyabban kell megtenni. A marketing harmadik korszakában a termékek már egyre rövidebb időt töltenek a piacon. Növekszik a döntéselőkészítés és stratégiaalkotás fontossága. A marketing e felfogás szerint elsősorban a vállalatvezetés feladata.

Társadalomorientált korszak

A negyedik fejlődési fázisban a marketing két oldalról is kiteljesedik.

Egyrészt az elektronika és az informatika fejlődésének köszönhetően lehetővé válik az egyénre szabott kínálat kialakítása. Másrészt pedig a környezetet fenyegető veszélyek felismerése erősíti „a társadalmi gondolkodást” (pl. környezetvédelem). A társadalom felismeri, hogy a fogyasztói szükségletek mindenek fölé helyezése nem mindig üdvözítő (pl. dohányzás, kábítószer).

A társadalomorientált marketing koncepció kidolgozásakor három tényező összhangját kell megteremtenie a vállalkozásnak: a vállalati nyereség, a fogyasztói igények és a társadalmi érdekek harmonikus egyeztetésére kell törekedniük.  

E fejlődési korszak további jellemzője, hogy nem elég a cégek marketing szemléletű vezetése, hanem a vállalkozás egészét e gondolkodásmódnak kell áthatnia, a menedzsmenttől az alkalmazottakig bezárólag. (Gyakran a „front-emberek” és a vevők találkozása a vásárlási döntések meghatározó eleme).

 

Hirdetés

Műköröm képek - műkörmösöktől
Műköröm webáruház - világmárkák
Köröm minták - francia köröm
Műkörmös tanfolyam - képzések
Műköröm step by step - leírások
Műköröm kellékek - műkörmös
Műkörmös játékok - Nyerj!
Műszempilla - LuXLash
Spange - feszítőszálas spange
Körömdíszítés - havi TOP20
Műkörömépítő tanfolyam - neked
Műkörmös kereső - körmös oldalak
Körömfutár - ingyenes kiszállítás
Műkörömépítő szakemberek
Crystal Nails műköröm
Kozmetikai termékek -Holt tengeri
Műköröm zselé - műkörmözéshez
Elite Körömszalon - a minőség
Francia műköröm - köröm minták
Műkörmök - műkörmösök alkotásai
UV lámpa- műkörmös
Műkörmös asztal - Crystal Nails
Műkörömépítés - szolgáltató ajánló
Műköröm készítés - körmös címek
Műköröm alapanyagok - 6 márka
Műköröm tanfolyam - OKJ képzések
Műköröm - a Körmös Portál
Műköröm díszítés -kombinált köröm
Műköröm csiszológép -CrystalNails
Műköröm minták - műköröm képek
Vállalkozási ismeretek - tananyag
Műkörmös ismeretek - tananyag

Körmös Honlapok

wittmann krisztina
Grósz Bernadett
Diós Hajnal
Angelnails
Kötelesné Hornyák Tünde
Kovács Gabriella
Balaton Edit
Szőllősi Tímea
Kristyán Edit
E. Szilvia
Kis Jusztina
Bellovits Ágnes
Takács Rita
Fehér Kornélia
gyorgyicze csilla
Szántó Évi
Műkörmösök további honlapjai
Műkörmös könyvtárak
Műkörmösök képei
Műkörmös termékcsoportok
Műkörmös alapanyagok